Sokan a WC-be öntik, pedig súlyos tízezrekbe kerülhet

rtl.hu

2026. szeptember 24. 10:30

Maradt egy kevés olaj a serpenyőben vagy megromlott az ebéd? Kézenfekvőnek tűnhet mindent a WC-be önteni, majd egyetlen mozdulattal eltüntetni. Ami azonban néhány másodperces megoldásnak látszik, később komoly problémákat okozhat a lakásban és a csatornahálózatban is.

A forró olaj a csövekben okozhat komoly bajt

A WC nyílása megtévesztően nagynak tűnhet, mögötte azonban jóval szűkebb, kanyarokkal és illesztésekkel teli csőrendszer található.

Takács Péter, az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. vezérigazgatója a Teolnak elmondta, hogy a forró olaj a hidegebb csőszakaszokhoz érve lehűlhet és megdermedhet, írja a Sokszínű Vidék. 

A forró olaj a hidegebb csőszakaszokon gyorsan lehűl, megdermed, majd megtapad a vezeték falán. A zsírréteg egyre vastagabbá válik, szűkíti a cső keresztmetszetét, végül pedig teljes dugulást okozhat

– mondta a szakértő.

A helyzetet tovább ronthatja, ha a zsír hajszálakkal, nedves törlőkendőkkel és más, nehezen lebomló hulladékokkal találkozik. Ezekből kemény, nehezen eltávolítható úgynevezett zsírhegyek is kialakulhatnak.

Ráadásul nem csak a dugulástól kell tartani. A túl forró zsiradék hőhatása a WC porcelánját, valamint a műanyag csöveket és azok illesztéseit is károsíthatja.

A maradék vacsorának sincs helye a WC-ben

Nem sokkal jobb ötlet a megmaradt vagy romlott ételt lehúzni. A hús- és zöldségdarabok fennakadhatnak a vezeték kanyarulataiban, míg a rizs és a tészta vizet szívhat magába és tovább duzzadhat.

A csatornahálózat nem hulladékgyűjtő. A rendszer a szennyvíz elvezetésére szolgál, ezért minden olyan anyag, amely nem oda való, komoly üzemeltetési problémát okozhat

– folytatta a vezérigazgató.

A csövekben rekedt étel idővel rothadásnak indulhat, ami kellemetlen szagokat okozhat, és a kártevőknek is táplálékot jelenthet. Súlyosabb dugulás esetén pedig akár a szennyvíz is visszaáramolhat az ingatlanba.

Lehet hogy még nem is kéne kidobni a megmaradt ételt? Mutatjuk hogyan lehetsz igazi zerowaste a konyhában:

Így varázsolj finom ételeket maradékból az őszi zero waste konyhában
Így varázsolj finom ételeket maradékból az őszi zero waste konyhában

Így szabadulj meg a használt olajtól

A sütésből visszamaradt olajat érdemes először teljesen kihűteni, majd jól zárható műanyag flakonba tölteni. Innen már kijelölt gyűjtőpontra, hulladékudvarba vagy használt sütőolajat átvevő üzletbe kerülhet.

A romlott ételeket általában a megfelelő hulladékgyűjtőbe érdemes tenni, bizonyos növényi maradékok pedig komposztálhatók. Húsos és zsíros ételmaradékokat azonban a házi komposztba sem ajánlott dobni.

Újrahasznosítható a használt olaj is? A szakértő válaszol:

Borítókép forrása: Getty Images

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!