
Valaki azt írta: Besenyei Péter országunk harmadik legismertebb embere. Nem nevezte meg a másodikat, negyediket, ötödiket vagy elsőt. Nem is a sorszámon van a hangsúly, hanem a jelzőn. Legismertebb! Senna és Prost Formula1-es világbajnokok csodálattal és sóvárgó irigységgel figyelték légi kollegájukat, a műrepülő pilótát: Besenyei Pétert. Amikor átrepült a Lánchíd alatt, 5 földrész 47 országa közvetítette a bravúrt. Azóta a versenyek részévé vált ez a feladat. Egy légi bemutatón a műsorvezető így jelentette be: „Most következik (a világ egyik legjobb pilótája) a magyarok büszkesége, a magyarok szárnya. Versenyeken, bemutatókon a magyarság hírét növeli sikereivel, az ég és föld közötti szédületes mutatványaival. Eredményhirdetéskor magyar himnuszt ismerteti meg a nézők százezreivel, amikor az egy közösséghez, egy nemzethez tartozásunkat jelentő dallamot tiszteletére eljátsszák. Tavaly, Barcelonában bevallása szerint az ő szája is sírásra görbült, amikor meglátta azt a rengeteg magyar zászlót, amellyel a kint lévő szurkolók jeleztek: vele éreznek. A gyermek Besenyei Peter a budaörsi reptér mellett nőtt fel, a hangár volt a játszótere. 15 évesen mar vitorlázó repülőn ült. 25 éve hivatásos pilóta, repülőoktató, motoros berepülő pilóta és műrepülő versenyző. Előbb volt repülőgép-vezetői engedélye, mint autóvezetői jogosítványa. Különböző repülőgéptípusokon eddig 7000 órát töltött a levegőben (7000 órát, azaz 292 napot). A Malév mégsem vette fel; állítólag létszámstop miatt. Első nemzetközi versenyen Ausztriában minden versenyszámot megnyerve lett első. Az 1990-es világbajnokságon a mezőny legelavultabb repülőgépével nyert ezüstérmet. Mindent megnyert már, amit ebben a sportágban lehet: volt világbajnok kétszer, Európa-bajnok és összetett Világkupa-győztes. Tízszeres magyar bajnok, 21 alkalommal az "Év sportolója" motoros műrepülésben, a többszázezres, olykor milliós tömegeket vonzó Red Bull Air Race-sorozat ötletgazdája. Az idei sorozatában Abu Dhabiban és a Utah állam-beli Monument Valleyben futamgyőztes. Olyan ország szülötteként érte el mindezt, amelynek nincs repülőgép gyára, a gépparkja elavult, egyáltalán: a motorizált sportágakban magyar versenyző előtte sohasem tett szert világhírnévre. (Baumgartner Zsolt utána tűnt fel a Formula-1-ben, Talmácsi Gábor pedig manapság gyorsasági motorkerékpározásban) A műrepüléshez jó térlátás, fizikai állóképesség, jó reflexek, gyors döntéskészség kell. Az eleven szemű, barátságos, finom arcvonású, mégis huncutságot sejtető, szikár Besenyei Péter rendelkezik ezekkel a képességekkel. A gép 330 kilométeres sebességgel halad, 420-szal zuhan, az ülésről a testsúlya tízszeresével szakad kifelé, ő azonban biztonságosan csinálja a flikk-flakkot vagy a lapos dugóhúzót háton, mert rengeteg gyakorlás van mögötte, kellő körültekintés, önfegyelem és alázat, így aztán azt csinál a géppel, amit akar. A legkisebb rés, amin még át lehet vinni a gépet függőlegesen víz felett 2 méter, beton vagy fű felett 4 méter, vízszintesen például két karó között 10 méter. A hangsúly a pontosságon van!" - mondja. Bemutatója egyfajta improvizáció, de azért a váz fel van építve, a begyakorolt figurák közül mindig azt választja, amelyik az adott pillanatban leginkább megfelel a körülményeknek. Számára a legteljesebb szabadságérzetet a levegőben végzett mozgás adja. Besenyei Péter nyitott szinte mindenre. Zongorázott, kiokushinkai karatéban kék övig jutott, 104 ejtőernyős ugrás van mögötte, imád fotózni, gyermekkora óta horgászik, szeret búvárkodni, síelni. Kedveli Vangelis, Mike Oldfield, Oliver Shanti zenéjét, de nagy gyűjteménye van kelta dallamokból is.
"Ha valamit csinál, azt csak teljes gázzal teszi, vagy hagyja a csudába". "A boldogság egyik alapja az elégedettség vallja. Érhetünk el bármit, kaphatunk a sorstól bármi jót, ha azzal nem vagyunk elégedettek, boldogtalanságra vagyunk ítélve. De az elégedettség nem jelenti azt, hogy ülhettünk a babérjainkon, és nem kell törekednünk többre és jobbra." Besenyei Péter méltatását Dusán szavaival fejezem be: „Milyen jó lenne, ha Miklósa Erika énekelhetne a Köztársasági Elnöki Aranyéremmel és Paul Tissandier-diplomával kitüntetett Besenyei Péternek, a 2004-es év Aviátorának.
Az ég szabad.
"Lesz új idő, lesz új világ
Az ég szabad, és
Lesz új idő, lesz új világ
Az ég szabad és hív, hogy szállj tovább"
Budapest, 2007. június 12.
Novotny Zoltán
Kapcsolódó galériák









