Arch nyerte a 2008-as bajnokságot

Az osztrák Hannes Arch az első helyen végzett a perthi kvalifikáción, így a vasárnapi verseny végkimenetelétől függetlenül már megnyerte a Red Bull Air Race idei sorozatát. Arch jelenleg 54 ponttal vezeti a tabellát, ez kilenc ponttal több, mint amivel a második, Paul Bonhomme rendelkezik, így az osztráknak már az is elég, ha a nyolcadikként végez, azért ugyanis két pont jár. Így már biztos, hogy az osztrák pilóta megtörte az amerikai sikereket a Red Bull Air Racen, ugyanis jelen állás szerint se a 2005-ös és 2007-es bajnoknak, Mike Mangoldnak, se Kirby Chamblissnek - a 2006-os világbajnoknak - nincs lehetősége a dobogó legfelső fokára állni. A kvalifikációra egyébként, több mint 35,000 rajongó gyűlt össze a nyugat-ausztráliai fővárosban, hogy megcsodálják a csodálatos légi manővereket.

 

Arch elmondása szerint nyugodtan várja a vasárnapi versenyt, hogy ne kövesse el korábbi hibáit, de mindenképpen szeretné bezsebelni a győztesnek járó 9 pontot. A brit Nigel Lamb mindenkit meglepett azzal, hogy a második helyen végzett a kvalifikáción, míg Arch riválisa, Bonhomme csak a harmadik leggyorsabb időt repülte. A tavalyi győztese, Mike Mangold reményei arra, hogy az idei bajnokságot a második helyen fejezze be viszont elúszott, mivel a kvalifikáción csak a kilencedik helyet szerezte meg.

 

- Nagyon jók a megérzéseim a vasárnapi versennyel kapcsolatban - mondta Arch, aki 1:14.05-ös rekordidővel kezdte a kvalifikációt. - Megvan a tökéletes taktikánk, gyors a gépünk, s hatalmas munka és tervezés áll a csapat mögött. Ez csak egy kis bemelegítés volt, de biztosra vehetik, hogy mindent megteszek azért, hogy Prethben is én állhassak a dobogó első fokán. Nagy nyomás nehezedik rám, hiszen tudom, hogy milyen közel vagyok a bajnoki címhez - nyilatkozta az osztrák pilóta, akinek a többi 11 versenyző egységesen gratulált a rekorddöntéshez. - Most viszont úgy érzem, hogy a cím már a zsebemben van és rendkívül élveztem a kvalifikációt. Ha hibázok, már az sem számít, magáért az élményért szeretnék repülni vasárnap.

 

A mai időmérő edzések eredményei alapján Péter a 4. legjobb idővel várja a holnapi versenyt.

 

Az időmérő edzés eredményei:

1. Hannes Arch - 1:14.05

2. Nigel Lamb - 1:15.23

3. Paul Bonhomme  - 1:15.83

4. Besenyei Péter - 1:17.93

Archívum »

Légi bemutató | galéria

www.besenyeipeter.com | blog & mms blog

Tisztelt látogató! Hivatalosan április 1-től Péter weboldala a www.besenyeipeter.com. Kérem látogasson erre az oldalara, ahol kibővült, és főleg naprakészebb információkat találhat Péterről, a gépekről, csapatról és a Red Bull Air Race világából. Üdv,   a Szerk.  

Tovább »

www.besenyeipeter.com | események, hírek

Tisztelt látogató! Hivatalosan április 1-től Péter weboldala a www.besenyeipeter.com. Kérem látogasson erre az oldalara, ahol kibővült, és főleg naprakészebb információkat találhat Péterről, a gépekről, csapatról és a Red Bull Air Race világából. Üdv,   a Szerk.  

Tovább »
Üzenet Péternek